 Mielőtt részleteznénk, hogy mi is történt, röviden annyit, hogy a FIKSZ Egyesület igyekezett jogi és taktikai tanácsokkal segíteni a Szóközt működtető Közösségi Rádiózásért Alapítványt attól a pillanattól kezdve, hogy az ORTT szégyenletes döntése megszületett. A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete azonban – amely egyre inkább a Tilos Rádió és a Civil Rádió vazallusainak pénzosztogató szervezetévé vált – ígérgetésen kívül semmilyen segítséget nem nyújtott a Szóköznek. Sőt, más Szaráma-tagokkal együtt 2006. december 1-jén a Szóközt is megpróbálta kizárni a tagok közül. Noha a kizárásról szóló határozatot nem ismerjük, ez az ügy is bíróság előtt van.
Most tehát összefoglaljuk az előzményeket, amelynek lényege, hogy 2005. június 15-én a szombathelyi 88,4 MHz-es frekvenciát az ORTT a Nyugat Média kft.-nek ítélte. Az esetből politikai botrány kerekedett, mert a győztes, a Nyugat Média kft. egyik tulajdonosa az a Czeglédy Csaba, akit 2003-ban adócsalás és más bűncselekmények miatt felfüggesztett dutyira ítélt a bíróság. Czeglédyt az MSZP országos etikai bizottsága kizárta a pártból.
A Közösségi Rádiózásért Alapítványt, mely a Szombathelyi Közösségi Rádiót (Szóköz Rádió) működteti, öt civil szervezet hozta létre 1993 szeptember 10-én. A bíróság 1993. szeptember 30-án vette nyilvántartásba. A szükséges engedélyek és berendezések sok munkával történő beszerzése után 1995. március 5-én ( vasárnap), Szombathely bombázásának 50. évfordulóján, megszólalt Szombathely első helyi rádiója a 67,52 MHz-es URH frekvencián, sztereó üzemmódban.
Az adóberendezés a FIKSZ által is használt FIKSZ-2 adó.
Az ún. keleti URH-s frekvencia miatt a rádió nagyon nehezen tudott reklámbevételhez jutni, és amikor a kereskedelmi rádió is megszólalt Szombathelyen a 97,1 MHz-en , a reklámbevételek teljesen elmaradtak. A pályázatokhoz és a működtetéshez nyújtott kamatmentes tagi kölcsönökkel működtetve, a rádió átvészelte azt a pár évet, melynek a „nyugati URH” frekvencia eléréséhez el kellett telnie.
Közben természetesen sok gondot küzdöttek le, ezek között volt például az, amikor A Baloldali Ifjúsági Társaság Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő vezetésével 25-30 fiatalt felvonultatva, meg akarta szerezni a rádiót. Szerencsére ez akkor nem sikerült.
A rádió az ORTT-vel kötött szerződéssel, mint „nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató” működött 2005. június 15-ig, az érvényességi határidőig.
Azután a 88,4 MHz-es frekvenciára kiírták az új szombathelyi pályázatot, 2005. március 7-én. E szerint a „nem nyereségérdekelt” vagy „közműsor-szolgáltatónak” kell lennie, és a műsorsugárzást 2005. június 15-ével meg kell kezdenie. A pályázati felhívásban rögzítve volt, hogy a pályázati ajánlatok sorrendjének és értékelésének pontozása hogyan történik, és hogy a legtöbb pontszámot elérő ajánlattevő lesz a nyertes.
Kivéve akkor – és ez a lényeg -, ha a pályázók között csak egy nem nyereségérdekelt pályázó van. Ilyenkor ugyanis kötelező vele megkötni a szerződést, neki adni a frekvenciát.
Az egy kicsit gyanús volt, hogy az ORTT napirendjét figyelve, nem került a pályázati értékelés napirendre egészen 2005.május 18-ig, illetve az értékelésre 2005. június 15-én került sor az ORTT 1149/2005 (VI.15) számú határozatával. A pontszámokról június 16-án az internetre felvitt adatok alapján értesültünk. Soha még, a legrémesebb álmunkban sem gondoltunk, hogy ilyen pontok születhetnek.
A pontszámokat elemezve egyértelművé válik, hogy az adott pontszámoknak a szakmai valósághoz semmi közük. Nem akarjuk a pontok minden sorát részletesen összehasonlítani, hisz a testület szubjektív megítélési jogát elismerjük. Azt a két sort, amely nem megítélés kérdése, azonban elemezni kívánjuk.
1.) A pályázati kiírás 5.3.2.4 pontja szerint értékelik a műsorszolgáltatásban szerzett tapasztalatokat, mely maximum 8 pontot ér. Ennek az számít, ha a pályázó műsorszolgáltatói, illetve műsorkészítői tapasztalattal rendelkezik. Úgy gondoljuk, hogy a 10 éve közmegelégedéssel működő, saját maga által készített, színes műsort sugárzó rádió kell, hogy rendelkezzen akkora tapasztalattal, mint egy most alakult kft, aki rádiózni kíván. Így véleményünk szerint minimum 8, azaz legalább ugyanannyi pontot kell kapnia. A Szóköz Rádió 1 pontot, a Top Média 2000 kft., amelynek egyik tulajdonosa egykor a Szóköz Rádió főszerkesztője volt, szintén 1 pontot, a Czeglédy-féle Nyugat Média viszont 8 pontot (!) kapott.
2.) A pályázati kiírás 5.3.2.6. pontja szerint az adott műsorszolgáltatási jogosultságon való jogszerű működésért adható pontszám 10 pont. Az ORTT-vel 2005. június 15-ig érvényes szerződésünk volt a műsorszolgáltatási jogosultságra (10 éve folyamatosan), és ezt a Szóköz a saját hibájából nem szegte meg. Mindezek alapján véleményünk szerint a 10 pontot meg kellett volna kapnia.
Ezen két pontban foglaltak alapján, a Közösségi Rádiózásért Alapítvány, mint a Szóköz Rádió működtetője, a pályázati ajánlatára minimum 51 pontot kellett volna, hogy kapjon, azaz nyertesnek kellett volna nyilvánítani még akkor is, ha automatikusan nem a Szóközzel köt szerződést az ORTT (A Nyugat Média 47 pontot kapott.)
A lényeg azonban az, hogy az ORTT már akkor törvényt sértett, amikor eleve nem a Szóköz Rádióval kötött szerződést, hanem ügyeskedő pontozgatással egy bűnelkövetőnek adta Szombathely rádiózási lehetőségét.
A bíróság elmarasztalta az ORTT-t, a fejleményekről természetesen tájékoztatni fogunk Titeket.
|