2007. január 18-án a Cervantes Intézetben (1064, Budapest, Vörösmarty u. 32) "Képregény a Spanyol Demokráciában 1975-2005" címmel nyílt meg egy kiállítás.

A tablókon figyelemmel kísérhetjük azt, hogy az idők során hogyan változtak meg a képregények által elmesélt történetek. Láthatjuk, ahogy a fejlődő demokráciában az alkotók hogyan bontogatták szárnyaikat, egyre nyíltabban beszélve a társadalmat érintő problémákról, természetesen a képregények szabados, nyitott keretei között.

A Franco-éra alatt a képregényeket infantilisnak tartották, mivel a cenzúra megakadályozta a merész és kritikus kockák megjelenését. Ebben az időben a képregényeket három csoportba osztották: humoros, kaland- és lányoknak szóló képregények. Csak a Franco utáni időszakban tudott a műfaj igazán kibontakozni.

Az átmenet időszaka alatt (1975 Franco halála-1982 szocialista párt győzelme) a spanyol társadalmat komoly megrázkódtatások érték, amelyek a cenzúra eltörlése miatt minden művészeti ágban, így a képregényben is megjelenhettek. Képregényekben találkozunk az intézményeket kifigurázó szatírával, a szexualitássak, minden olyan témával, melyek a diktatúra alatt nem jelenhettek meg.

A nyolcvanas évek derekára az addigi hatalmas érdeklődés a képregények iránt megcsappant, a rajzolók más művészeti ágakba (festészet, design, reklám) menekültek. A krízis okai feltehetően az infrastruktúra hiánya, a közönség egy részének elfordulása lehetett. A kilencvenes évek alatt a képregény terjesztés új formái jelentek meg az immáron igényesebb és hozzáértőbb közönség számára.

A jelenlegi helyzet, hogy bár az érdeklődés alább hagyott, de vannak még rajzolók, akik kiállnak műfajuk mellett. Max és Pere Joan létrehoztak egy újító erejű képregény-kiadványt, amelynek „Nosotros somos los muertos”, vagyis „Mi vagyunk a halottak” címmel, ezzel is jelezve, hogy igenis van létjogosultsága a képregénynek a XXI. század elején is.

Tóth Borbála levelét idefésülte Kalmár Gabriella