A tanácskozást egy akadémia utcai épület ún. tükörtermében tartották, és az utolsó pillanatban küldött meghívóban külön is felhívták a figyelmet arra, hogy a gyűlde nyilvános. Mintha különben nem volna az.
A rendezvény kezdetén Szili Katalin is megjelent, Csizmár Gábor államtitkár pedig csaknem végig ott maradt. Fejes Györgyi, az illetékes minisztérium sajtósa csodálkozott is, hogy miért oly kevés újságíró jött el erre a fontos eseményre. Én bátorkodtam elmondani neki, hogy azért, mert a sajtó már nem ül föl a hatalom ígérgetéseinek, elege van a protokoll jellegű pofavizitekből.
Pedig érdemes lett volna az újságíróknak megfigyelniük azt az eszmecserét, amely főként Szili Katalin távozását követően bontakozott ki.
Az Állami Számvevőszék hónapokon vizsgálta az NCA működését. Egyrészt kipécézett néhány civil szervezetet (egyesek érzése szerint főként azokat, amelyek szájalni mertek az NCA működésével kapcsolatosan), másrészt az egész mechanizmus működését megvizsgálták. Sajnos, magát a jelentés-tervezetet nem volt módomban látni, noha egy nyilvános rendezvény szervezetőitől elvárható lett volna legalább annyi, hogy a meghívóval együtt azt is elküldik.
Az NCA Tanácsának elnöke, Németh Ferenc, azt javasolta, hogy az NCA Tanácsa és pénzosztogató kollégiumai szívleljék meg az ÁSZ-tervezet ajánlásait. Ez ellen többen is tiltakoztak, mondván, hogy a tervezetet olyanok írták, akiknek fogalmuk sincs a civil szféráról, és ahelyett, hogy egyszerűsítenék a rendszert, még bürokratikusabbá tennék azt. Mások azt kifogásolták, hogy egy tervezeten nincs mit vitatni. A legjobban az fájt az érintetteknek, hogy az ÁSZ szerint – ha jól értettem – „az NCA nem szolgálja a civil szféra fejlődését”. Holott azt a tanácskozáson is elismerték, hogy a bejegyzett civil szervezetek legalább 60%-a semmilyen kapcsolatba sem került az elmúlt három év alatt az NCA-val.
Az „egyebek” napirenden belül merült föl, hogy az eddigi elaprózott 1%-os kampányok helyett egyetlen civil szervezetet bízzanak meg egy átfogó kampánnyal. Tudvalevő, hogy az NCA jelenleg egyetlen bevételi forrása a felajánlott szja 1%-okkal egyenlő összeg; ezt a 6-7 milliárdot kegyosztják szét a civil szervezetek között.
Az egyik tanácstag azt is kezdeményezte, hogy a kampánypályázaton semmilyen formában ne vehessen részt olyan szervezet, amelyhez a döntéshozóknak közük van. Pontosabban olyan szervezetekről van szó, amelyekben az érintettségüket a döntéshozók az összeférhetetlenségi nyilatkozatukban feltüntették. Tekintsünk most el attól, hogy soha senki nem ellenőrizte e nyilatkozatok valóságtartalmát! Az se most feszegessük, hogy pl. Rauh Edit, az NCA-Tanács tagja, az emilcíméből úgy látom, hogy valami minisztériumi csajszi, egyáltalán nem adott le nyilatkozatot. Fontosabb, hogy mormogás volt hallható a teremben, az egyik kolesz elnöke pedig még ellenvetett is egyet. De aztán megszavazták, miként mindent.
Ha pedig az NCA önfényezése is érdekel valakit:
http://www.nca.hu/index.php?page=news/details&hir_id=159
Errefelé olvashatunk egy anonim kérdőíves felmérésről is, amelynek apró szépséghibája, hogy egy gépről akárhányszor el lehet küldeni a kérdőívet. Szóval, semmire sem jó, de kutatás címszóval megint le lehet akasztani egy szép kis summát.