Csupán egyszerű kíváncsiságból néztem meg a pl. a Magyar Vöröskereszt - http://www.voroskereszt.hu – honlapját, arra gondolván, hogy a szervezet honlapja egyrészt a Vöröskereszt álláspontját tartalmazza a történtekről, hiszen két nap alatt már igazán lett volna idő kialakítani azt. Másrészt érdekelt volna, hogy konkrétan mit is tett a sebesültek érdekében a szervezet. S megvallom, azt sem bántam volna, ha alapos felvilágosítást kapok arról, hogy mi is a teendőm legközelebb. De nem.

A Vöröskereszt honlapján egyetlen szó sincs augusztus 20-áról. Megtudhatjuk, mi minden jót tesz a Vöröskereszt tőlünk 10 000 kilométernyire, csak azt nem, hogy augusztus 20-án mit csinált. Ezért fölhívtam a honlapon megadott telefonszámot, amelyen először el akartak hajtani: - A Vöröskereszt csak olyan dolgokról tájékoztat, amihez köze van – mondta egy férfiú.

Szerencsére, néhány perc múlva visszahívott Dr. Morzsányi Éva, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, aki először azt kérdezte, hogy valami részvétnyilvánításra gondoltam-e.

- Nem, dehogy – mondtam, a műgyászra nincs szükség. Azt szerettem volna tudni, mit csinált tűzijáték-ügyben a Vöröskereszt.

- Tulajdonképpen semmit – volt a beismerő válasz. Ennek az az oka, hogy még néhány évvel ezelőtt is szerződtek velünk, hogy legyünk ott a helyszínen, hogy segíthessünk. Az utóbbi esztendőkben azonban nincs igény ránk.

- De hát egy civil szervezetnek nem kell arra várnia, hogy szóljanak neki, ha baj lehet...

- Hát igen. Csak tudja, a katasztrófa elhárításról szóló törvényben sem úgy vagyunk benne, ahogy kéne. Csupán úgy, hogy ha akarunk, akkor segíthetünk. A szomszédos Ausztriában a mentők is a Vöröskereszthez tartoznak.

- Fontos, amit mond, de ha ekkora a Vöröskereszt mellőzöttsége, miért nem tárják ezeket a gondokat az állampolgárok elé? Hiszen elég nagy a bizalom, az 1%-os felajánlások körében a Vöröskereszt a vezetők között van. Szeretjük és becsüljük a Vöröskeresztet, ez most nem a felelősségre vonás, csak a csodálkozás.

- Én is gondoltam rá, hogy valamit írni kellett volna, de én is csak a tévéből láttam, hogy pl. a kórházakban hosszú sorok állnak, s nincs, aki egy széket adjon legalább... De nem szóltak nekünk sem. Panaszkodni pedig nem akarunk, inkább a megoldást keressük. Bár abban igaza van, hogy nem jó a kommunikációnk.

Nagyjából ennyi volt a beszélgetésünk, de én még most is alig tudok magamhoz térni. És szorítok a Vöröskeresztnek, hogy megváltozzon ez a helyzet.