2010. szeptember 10., Nikolett, Hunor
 
Megjelenés: 2006. augusztus 22. - Lejárat: 2006. szeptember 5.
Rovat: Civil ügyek
Hír beküldője: Cs. Kádár Péter
Eddig olvasták: 1041

Civil viselkedés augusztus 20-án

Miközben az augusztus 20-i tragédia állami és önkormányzati felelőseit keresgélik, érdemes szólni a civilek felelősségéről is.


FIKSZ Rádió :: Miközben az augusztus 20-i tragédia állami és önkormányzati felelőseit keresgélik, érdemes szólni a civilek felelősségéről is.
Civilként azonban először is meg kell köszönni mindazok munkáját, akik hivatásszerűen segítettek az emberi és az anyagi károk enyhítésében: a mentősöknek, a tűzoltóknak, a rendőröknek és az orvosoknak, ápolóknak. Tiszta szerencse, hogy a hatalmi elitnek még nem sikerült teljesen szétverniük a közszolgáltatásokat – pl. mégsem bocsátották el a mentősök százait, bár fenyegetés nem szűnt meg.

Ami bennünket, civileket illet, bizony, be kell látnunk, hogy lényegében mi sem vagyunk jobbak, mint az állam. Túl jól éltünk az elmúlt fél évszázadban itt, Európa közepén: mintha természet kedvelt volna minket. Az árvíz nem zúgva-bőgve törte át a gátat, hanem lassan jött a víz, s a legnagyobb földrengés hatására is csak néhány kép esett le a falról.

Ez is lehet az oka annak, hogy – szemtanúk szerint – a menekülés pánikszerű volt, hogy egymást taposták az emberek, s hogy alig-alig segítették a kisgyermekeseket. Noha volt példa arra, hogy kinyitották a házak kapuját, a legtöbb épület bejárata zárva maradt. S nemcsak lakóházaké, hanem pl. a Március 15. téri templomé is. A tolvajokra pedig végképp nem tudtunk készülni. Nemcsak az árusokat lopták meg ugyanis, hanem a „mezei” menekülőket is.

De azért vannak, akikre büszkék lehetünk. Közéjük tartoznak az amatőr meteorológusok. Honlapjukon, a http://www.metnet.hu -n már augusztus 20. délutánjától olvashatók voltak a figyelmeztetések. 20 óera 19 perckor pl. ezt olvashatták volna az illetékesek: „Páran kimentek a tetőre és sokan ülnek nyitott ablaknál nem tudják még mi vár rájuk.” 20 óra 20 perckor ezt: „Itt a jéééééggggggggg!VILÁGVÉGE” 20 óra 22 pedig a lényeget: „Ideért. A pesti tüzijáték szerintem nem lesz megtartva... Ha kinézek az ablakon, akkor legalábbis nincs értelme. A szél nagyon erős és az eső nagyon esik. Vizszintesen.”

Szomorú, hogy nem hallgattak rájuk – rájuk sem. Újabb bizonyítékaként annak, hogy a valódi civileket a hatalom nem szereti.