Mivel a barátnőm még nálam is fiatalabb, arra gondolt, hogy elmegy a PLUS-ba dolgozni. Közel van, ült már pénztárban eleget, így biztosan gyorsan belerázódna az itteni munkába is. Ezért elsétáltunk egyik délelőtt a keresztúri PLUS-ba, hogy megismerjük a lehetőségeket.
Mivel meglehetősen friss az élmény, ráadásul semmilyen agysejt-degeneráció nyomait nem fedezték még fel nálam, bátorkodom szó szerint idézni a beszélgetést, ami barátnőm és az üzlet egyik vezetője - Balogh Györgyné azaz Rózsika – között zajlott:

- Gyertek hátra, jobb ha nem hallanak minket. - invitált Rózsika a vasajtón túlra balra fel a lépcsőn az irodába.

- Arra gondoltam, hogy a nyugdíj mellett nem ártana egy keveset dolgoznom, és amikor megláttam itt ezt a szép közértet ahol még ismerős is van, rögtön az jutott az eszembe, hogy... - kezdett barátnőm a lényegre térni.

- Ne is folytasd! Te már nyugdíjas vagy, és mi ide nem veszünk fel nyugdíjasokat, mert nem bírná a munkát. Mesélek neked erről az üzletről: Ez régen egy kőbányai Közért volt, amit 12 éve vásárolt föl a PLUS. Akkor két műszakban 90-100 ember dolgozott itt. Most 21-23 emberrel üzemelünk.

Mindenki pénztáros, vagy legalábbis tudnia kell pénztárban dolgozni, vagyis alkalmanként be kell ülnie és be is ülnek, különben hamar kirepítem őket. Nem azért mert ilyen gonosz vagyok, hanem azért, mert a területi vezető megmondta, hogy mindenkinek tudnia kell a pénztárt kezelni, mert a hatékonyság csak így növelhető, mert ha nincs elég képzett pénztárosa a boltnak, akkor is működnünk kell. Azt is hozzátette, hogy ha valaki erre nem hajlandó, akkor könnyűszerrel meg fognak tőle válni.

Persze az embereket nekem kell elküldeni, ráadásul úgy, hogy a vállalatnak ez a lehető legkevésbé fájjon.

- Ez mit jelent?

- Mondok egy példát. Volt itt olyan kolléganő, aki kb. 16 évet dolgozott itt, de elkezdte feszegetni a munkakörülményeket, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megválunk tőle. Ha egyszerűen kirúgom, akkor végkielégítés, meg a jó ég tudja még minden járna neki, ezért ilyenkor az a megoldás, hogy keresek valami apró hibát, aztán négyszemközt elmagyarázom neki, hogy ezt jelentenem kell a központnak, amiért fegyelmit fog kapni, és fegyelmivel el fogják bocsájtani. Tehát jobban jár, ha közös megegyezéssel elmegy.

- Ez működik?

- Persze. De tényleg ne hidd, hogy magamtól találom ki ezeket, ezt kell csinálnom. De folytatom az itteni körülmények bemutatását: Tavaly még 2 műszakban dolgoztunk, a reggeliek jöttek 5-re, tartott a műszakuk 13.30-ig, de minimum fél óra, amíg elszámolnak a pénzzel, ezt persze senki sem fizette ki. A délutános műszak 13-tól 21.30-ig tartott. Közben kitalálta a cég, hogy hétvégén is legyünk nyitva, amit csak elvett pihenőnapokkal lehetett megoldani, amit persze nem fizettünk ki, helyette adtunk hétköznap szabadnapot. Persze ez most sem változott, viszont most nincsenek műszakok.

Az emberek hivatalosan heti 40 órát dolgoznak de a beosztás tiszta káosz. Van úgy, hogy 3-6-8-10-12 órát kell dolgozni egyszerre, a kezdés teljesen rapszodikus. Túlórákat nem fizetünk ki, pontosabban ha van 10-20 túlórád, akkor 5-6 órát kifizetünk, ez megy már évek óta. Az sem ritka, hogy aki este 10-kor végez, az másnap reggel 5-re jön dolgozni. Azt, hogy milyen hajtás van, talán kár is mondanom, csak gondolj bele, hogy 100 ember helyett most 25 végzi el ugyanazt a munkát, és ezért kap készhez kb. 75-80 ezer forintot. Persze a felelősség elég nagy. Ha véletlenül többlet keletkezik a kasszában, akkor az a vállalaté, ha hiány, akkor a pénztárosnak kell kifizetnie. Gondolj csak bele, milyen öröm az, ha havonta csak egy alkalommal téveszt 20 ezres nagyságban, máris 50-60 ezret visz csupán haza, pedig szakképesítés nélkül, de még azzal is előfordulhat, hogy ilyen őrültekházában valaki hibázik.

Még annyit hozzáteszek, hogy itt általában csak nők dolgoznak, így a pénztár mellett nekik kell feltölteni is, tehát minden fizikai munkát el kell végezni.

- A szakszervezet ezt tűri?

- Drágám, hol élsz? A szakszervezet a székház puha-pihe szárnyai alatt található. Csak nem gondolod, hogy fognak valamit lépni? Szerintem az első panasznál már rohannak is a vezérhez, aminek megint csak a dolgozó látja a kárát.

Folyt a beszélgetés tovább, de lényeges dolgok már nem hangzottak el. Kifelé menet megkérdeztem Rózsikát, mit szólna hozzá, ha én ezt leírnám. Erre csak annyit válaszolt, hogy „...írd, ha akarod, úgy is letagadom...”

Nem akarok általánosítani, nem akarom azt mondani, hogy minden PLUS üzletben ez a helyzet, és azt sem állítanám, hogy minden közérben, de a jelek szerint Keresztúron bizony ilyen rabszolgatartók alkalmazzák a dolgozókat.

Nos én leírtam, Rózsika, ha olvasod, akkor nyugodtan tagadd le, sőt felőlem letagadhatja a PLUS is, mi a barátnőmmel már nem járunk oda vásárolni.

Jolikanéni

jolikaneni@freemail.hu