Jolikanéni megmondja

A kátyúk története, avagy a nagy magyar átverések egyike

Kislány koromban a macskaköves utakon kopogó lovak patájára ébredtünk. A hét legizgalmasabb eseményei közé tartozott, amikor a szódás begördült az utcánkba, hiszen ilyenkor felülhettünk a bakra és egészen a sarokig kocsikázhattunk. Motoros jármű naponta csak 1-2 fordult meg mifelénk, az utcánkban csak egy autós család lakott.

Azóta nagyot változott a világ. Ma már szinte minden családban van autó, a forgalom szinte elviselhetetlen, a régi köves utakat leaszfaltozták, a földeseket lebetonozták, majd azokra is ráhúzták a fekete kérget. Már az előző rendszerben is szépen szaporodtak az utak, de sem akkor, sem most nem tudták annyira kiszélesíteni a fővárosba, hogy a kaotikus közlekedésen javítani tudjanak. Az utóbbi években kialakult rablógazdálkodás csak nehezíti a helyzetet.

Pár évvel ezelőtt a XVII. kerületben a földes utcák egy részét leaszfaltozták. Ismerősöm személyesen beszélt a jegyzővel, hogy ez így nem lesz jó, túl szűkre tervezték, az emésztőgödörként üzemelő vízelnyelők nemcsak balesetveszélyesek, hanem a szúnyogtermesztésen kívül másra biztosan nem jók. Ennek ellenére folytatták a kivételezést. Ismerősöm ismét megkereste a jegyzőt, amikor jelezte neki, hogy a kivitelezők lopják az anyagot, vagyis vékonyabb betont és aszfaltot tesznek le, ráadásul a csatornafedők is kilógnak. Talán kár is leírnom, hogy ez a beszélgetés sem hozott változást, talán csak annyit, hogy az új burkolatot később felvágták, és szintbe hozták a csatornák fedelét. Az első télen 5-8 méterenként keresztbe elrepedtek az utak, amit folyékony fekete masszával töltöttek ki.

A XVI. kerületi Mátyásföldön az egykori Szovjet Déli Hadtest laktanyáját körülvevő utakat cserélték le. Na nem úgy igazából, csak felmarták, majd egy új réteget húztak rá. Ettől persze az alatta található betonréteg maradt, ami majd ismét el fog törni, ismét lyukak fognak megjelenni, amiket szokás szerint nem fognak tisztességesen kijavítani.

Hozhatnám még példának a VIII. kerületi Baross utcát, ahol hasonló módszerrel készült el az új hullámvasút. Azért nevezem így, mert nincs benne 5 méter, ami egyenes lenne, de kísértetiesen azonos a helyzet a Kerepesi úton is, és gyanítom, ha folytatni akarnám a felsorolást, akkor ma nem lenne ebédem, pedig még a közértbe is ki kell mennem. Ezért az M0-st és az egyéb pénztemetőket már nem is említem.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a jelenlegi útépítések csak annyit érnek, mint a húsvéti locsolás. Engem már elég régóta locsolnak, mégis hervadok...

Útjaink állapotát tovább rontja, hogy a meglévőkön kialakult sérüléseket nem javítják. Pár éve az egyik amerikai barátom meghívásának tettem eleget. New York északi részén kertvárosi környezetben lakik. Egyik reggel autóval mentünk bevásárolni, a szokásos nyugodt tempónkban. Érdekes módon ott senki sem siet, mindenki betartja a közlekedés írott és íratlan szabályait, vannak parkolók, ráadásul megfizethetőek, a rendőr éjszaka is csak akkor állít meg, ha valami hibát követsz el, nem úgy, mint nálunk, hiszen itt éjjel minden autó gyanús.

Egyszer csak egy rikító sárga mellényes emberre lettünk figyelmesek, aki lassúbb haladásra intett. Még szerencse, hogy nem én vezettem, mert én jó magyar szokás szerint nyomtam volna egy kicsi féket, majd vissza három, és nagy gázzal elléptem volna mellőle. Barátom elég régen él ott ahhoz, hogy minden indulat nélkül kezelje az ilyesmit. Nyugodt, pár mérföldes tempóban haladtunk el az akadály mellett, így volt időm szemügyre venni mindent. Egy kamion rakománya billent meg, és egy munkagép leesett róla, ami komoly sérüléseket okozott a burkolaton. Persze nálunk az ilyen úthibák mindennaposak, nem is javítják őket, sőt az ennél nagyobbakat sem.

Az USA, az más. Pár nappal később szintén erre autóztunk, de hiába kerestem a nyomokat, nem találtam. Mint azt ismerősömtől megtudtam, ott az a szokás, hogy a sérülést észlelő rendőr bejelenti, majd egy központi adatbázisban megkeresik, hogy milyen típusú aszfalttal készült az út, majd azonnal kimegy a helyi tigris őrs, és javítja a hibát. Na nem úgy mint nálunk! Ott ferdén kivágják a sérült részt, portalanítják, majd ragasztó anyaggal bekenik az éleket, utána helyezik bele a megfelelő anyagot, a folyamat végén nagy fűtőberendezéssel összemelegítik az aszfaltaltot, miközben rendesen lehengerlik. A folyamat végén nem látszódik a sérülés helye sem.

Ezzel szemben nálunk valami hideg darabos vackot taposnak a lyukba, ami eső és fagy nélkül sem marad a helyén túl sokáig. Persze erre mondhatnátok azt, hogy ott van pénz. Mondhatnátok, de nem lenne igazatok, azaz csak részben lenne, mivel itt is van. Vagyonokat szednek be parkolási díj címén, amiben az a legtündéribb, hogy a parkoló társaságok pénzt kapnak az államtól a működésükre, miközben hatalmas pénzeket szednek be az automatáikkal, és akkor még arról nem is beszéltem, hogy vígan fényképezgetik a parkoló övezeteken kívül álló autókat is, majd pár év pihentetés után kiküldik a fizetési felszólításokat.

Hab a tortán, amikor ezeket a behajtásokat még el is adják egy behajtó cégnek. Honnan tudják az adatainkat? A mi kiváló rendőrségünk némi pénzért kiadja, mert ebben az országban pénzért mindent lehet, az adataink védelme csak látszólagos. Az így megszerzett információkat el is lehet adni a behajtó cégeknek. Fizetünk útadót, de az üzemanyagban is benne van, vagy legalábbis volt az utak karbantartására némi pénz.

Tehát csak annyit kellene tenni, hogy ezeket az összegeket arra kellene fordítani, amire beszedik. Hirtelen az jutott az eszembe, ha én pénzt kapok arra, hogy végezzek el egy munkát, de aztán másra költöm az így kapott összeget, biztosan börtönben végezném, de ha a munkát trehány módon csinálnám meg, akkor garantáltan nem kapnék több megrendelést. Arra köteleznének, hogy javítsam ki a hibákat és szinte biztos, hogy ki sem fizetnének. Persze lehet, hogy más lenne a helyzet, ha némi pénzzel megtámogatnám a megrendelőt, hogy nézze el nekem, ha kevesebb anyagot használok, és így már lenyelhetném az extraprofitot, sőt további megrendeléseket is kapnék, hiszen jól együtt tudok működni, tolom a pénzt a zsebbe, ahogy azt kell.

Persze írhatnák még a parkolási átverésekről, ecsetelgethetném, hogy azért kell fizetnem, mert az én országomban, az én városomban, az én pénzemből épült utakon meg szeretnék állni, vagy arról, hogyan hajlik választott képviselőink dereka a pénz szaga felé. Talán egyszer meg is teszem, de most már mennem kell, mert tényleg nem lesz ebédem.

A fenti sorokat tisztelettel ajánlom mindenki figyelmébe, aki fizet és azoknak is, akik lenyelik a lét.

Jolikanéni

jolikaneni@freemail.hu